Fehér borok, színes kultúra

Világörökségi Bormúzeum

Világörökségi Bormúzeum fiatalnak és idősebbnek egyaránt vonzó állomása lehet egy tokaji látogatás alkalmával. A tárlatot úgy állították össze, hogy abban minden korosztály megtalálja azt, ami neki érdekes.

Alapvetően az utazás élményét szeretnék megadni a Világörökségi Bormúzeumba érkező vendégeknek. A kiállításnak van egy európai léptéke, amiben a világörökségi borterületeket mutatjuk be, ezen belül kap kiemelt helyet Tokaj-Hegyalja. Az utazás élményét pedig úgy szeretnénk megadni, hogy hol egy gyalogtúrához, hol egy kerékpáros túrához igazítottuk azt, amit tudni kell a térségről. De van lehetőség egy Fiat kisautóval utazni vagy pedig egy léghajóval felemelkedni Tokaj felé olyan magasságba, amit egyébként nem tehetnénk meg. Ezt a problémát egy légi felvétel segítéségével oldjuk meg.

– Tóth G. Péter, az intézmény tárlatának kurátora –


A kiállítás nemcsak a borról, hanem annak készítésének folyamatáról, a tájról és az emberekről szól.

A hegyaljai táj bemutatása is fontos része a kiállításoknak, ezt különböző vizuális módszerekkel teszik lehetővé. Az egyik lehetőséget a számítógépes játékok adták, de nagy fotókkal és grafikákkal is szemléltetik. A bor, az ember és a táj kapcsolata az, amit itt egybefogtak.
Nem helyi tervezők állították össze a tárlatot. Ennek előnye is van, mert itt a turista tekintete az, ami meghatározó tud lenni. Azért fontos minden, mert a helyiek nem biztos, hogy arra fókuszálnak, amit egy turista érdeklődve megnézne. A kiállítást is úgy rendezték be, hogy azokat a turistákhoz igazítsák.


Elérhetőség:

Világörökségi Bormúzeum
Tokaj, Serház út 55.
Tel.: +36 47 352636
E-mail: