Fehér borok, színes kultúra

Rakonczai Piano | Keresztúri Summer and Wine


Időpont: 2025. augusztus 29., 19.00
Helyszín: Dereszla Bisztró | Bodrogkeresztúr
Rakonczai Imre autodidakta módon kezdte a zongorázást, majd szülei beíratták Esze Jenő zongoratanárhoz, mellette kezdte zongoratanulmányait. Testvérével, Rakonczai Viktorral a V.I.P együttes tagjaként 2001 tavaszáig, majd az R-port formációban muzsikáltak együtt. Imre eközben valami újjal lépett elő. A produkciójához nem kellett más, mint egy szál zongora és hozzá az énekhangja.

Egyéni zenei pályafutása a Kispipacs piano bárban kezdődött, Füzy Gábor szárnyai alatt. Kezdetben csak néhány dal erejéig ült le a zongorához, azonban a nagy sikerre való tekintettel pár hónap múlva hetente egy, később két önálló estet kapott. Innen nem volt megállás, sorra jöttek a felkérések.

A hazai fellépések mellett már külföldről is egyre több felkérés érkezik. Imre szerint ebben a műfajban érzelmileg és hangulatilag kell kiszolgálni a közönséget. Vannak alapdalik, amik kihagyhatatlanok, de egész este golyamán nagyon fontos figyelni a vendégeket, a hangulat alakulását és a reakciókat. Több száz magyar és külföldi számból álló repertoárja folyamatosan bővül, figyelembe véve az aktuális igényeket.

A belépés INGYENES, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció: info@kereszturiestek.hu vagy +36 30 824 7748
Utazástervező "mit" kategóriája
Esemény, rendezvény