Fehér borok, színes kultúra

Prés Wine Bar & Store



A Prés Wine Bar and Store 2017 nyarán nyitott meg az egykori Vecsey-kúriának hívott épületben. Az épület alatt található pincerendszer az elmúlt évtizedekben rettentően elhanyagolt állapotban várta a megújulást, az 1990-es években még a vasbolt raktára, azt követően a senki pincéje lett, mely jelenleg az Angyal Borászat és Szőlőbirtok tokaji kóstolópincéje.

A kis méretű téglából kirakott, látványos, összességében több mint 100 méteres pincerendszer jelentős része 2017-ben újra használhatóvá vált. Számos ága sejlik még a pincefalon berakva, egyszer talán feltárásra kerülnek azok a részek is. Jelenleg ez a legnagyobb, főutcán található, vendéglátásra felújított pince, ami látogatható és fő kóstoltatására is alkalmas. A pincét főleg csoportok részére tettük látogathatóvá, de egyéni vendégeket is szívesen fogadunk akár előzetes bejelentkezés nélkül is. Lehetőség van egy pohár bor mellett felfedezni a pincét, de érdemes inkább egyből egy Angyal borkóstolóval kezdeni.
Régóta probléma Tokajban, hogy esténként – néha nappal is – nincs olyan hely, mely kínálatával megfelelően reprezentálja Tokaj-Hegyalját. Az éttermek bezárását követően este – télen 9, nyáron 10 után – nincs hova beülni egy hamisítatlan tokajira. Próbáljuk a kínálatot úgy kialakítani, hogy borvidék legtöbb települése és annak egy-egy emblematikus borásza/borászata helyet kapjon nálunk. Ebben nagy segítséget jelenthet válogatott borászaink elhivatottsága az iránt, hogy kialakításra kerüljön a város legnagyobb kínálatával rendelkező borbárja és vinotékája, ahol több mint 100 féle hegyaljai bor közül válogathatunk.

Prés borvacsora


Bővebb információ és asztalfoglalás:

Cím: 3910 Tokaj, Rákóczi út 30.
E-mail: info@presbartokaj.hu
Tel.: +36 20 258 1424