• Facebook
  • Foursquare
  • Instagram
  • Flickr
  • Pinterest
  • Google+
  • Twitter
  • Tripadvisor
  • tumblr
  • YouTube
  • blog.hu
top banner

Mesél a szőlő

A hegyaljai szőlők művelésének rendjét korabeli források segítségével a 16. századtól követhetjük nyomon. A minőség védelmében számos szőlőhegyi rendszabály született, amelynek betartását a hegyaljai mezővárosok bírája és a választott szőlőhegyi tisztségviselők igyekeztek betartatni. Szabályozták a telepítés és művelés rendjét, a szüret időpontját, sőt a helyi borászatban használatos űrmértékeket is.

A ma a tájképet is meghatározó soros művelési mód mindössze százötven éves múltra tekint vissza. Korábban a tőkék rendezetlenül álltak a hegyoldalban. Ez megnehezítette a művelést, de a hagyomány szerint sok előnnyel is bírt, például a tőkék nem árnyékolták egymást.

Hegyalján a szőlőmunkák hagyományosan Szent Gergely napjával (március 12) kezdődtek, a szüret kezdő időpontja pedig ― legkésőbb az egész országban ― Simon-Juda napja (október 28.) volt. A munkák a nyitással kezdődtek és – egészen a 19. század végéig ― a zárással végződtek. A föld megmunkálásának helyi eszköze volt a rövid nyelű, kétágú kapa volt, amellyel fáradtségos munkával a köveket is ki lehetett fordítani a talajból. Az öreg, megritkult ültetvényekben a tőkék pótlását bújtatással végzeték, amit a helyben homlításnak neveztek. E művelet, illetve a speciális helyi elnevezés emlékét dal is őrzi: „Lőre, lőre, de savanyú lőre, veszett volna a pataki homlító gödörbe”. A metszés és oltás eszköze a 19. század végéig a baltás metszőkés volt, később metszésre ollót, az oltásra pedig speciális oltókéseket „ótani való kis fűrészeket használtak”. A borvidéket hagyományosan a kopaszfejre való metszés jellemezte, azaz a tőkéről minden vesszőt levágtak. A tőke így kevés termést adott, de azok közel a talajhoz fejlődtek ki, így a sugárzó hő lentről is érte őket. A borvidéken nyaranta hagyományosan kétszer kötözték és háromszor kapálták a szőlőt. A nyár végétől a szőlő őrzését nagyszámú csősz, azaz szőlőpásztor végezte.

A szüret és az aszú válogatása női munka volt, a hordást pedig – csöbörben , majd puttonyban – a férfiak végzeték A szedőhelyet rendszerint a hegyaljai szőlőbirtokok közepén alakították ki, innen szállították a városi házakhoz feldolgozásra. A lényerés hagyományos módja a taposás volt, a mely a kerek fenekű dongás kádakban, sokszor ritka szövésű szűrőzsák segítségével történt. Taposás előtt a csöbörben összegyűjtött szőlőt csömöszölőfával törték meg. Taposás végeztével a kádba szűrőkast állítottak, amelyből kimerték és a tőtikének nevezett tölcsér segítségével a és hordókba töltötték. A taposást csak a 19. század vége felé váltották fel a német közvetítéssel, német hatásra terjedő prések. A helyben sajtónak nevezett prések meggyorsították a munkát az egyre kiterjedtebb szőlőkben.

Mint Európa szinte minden borvidékén, a termesztett fajtákban, a művelés módjában és a helyi szőlőművelő társadalom fejlődésében is mérföldkő volt a filoxéravész. A szőlőgyökértetű okozta súlyos járvány 1885-ben érte el Tokaj-Hegyalját, ahol tíz év leforgása alatt kipusztította a szőlők zömét. Az új szőlők a kártevőnek ellenálló amerikai direktetermő alanyok voltak, amelyre hagyományos és a borvidéken újnak számító európai fajtákat oltottak. A tokaji borvidék mintegy harminc év alatt teljesen újra települt.


Elérhetőség:

Tokaj, Serház út 55.
Tel.: +36-47/352-636
E-mail:

 

Felhasználók értékelése:
Jelenleg nem értékelt. Legyen Ön az első!