#borozzotthon

XXX. Zempléni Fesztivál



Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális fesztiválja augusztus 13-tól 22-ig várja a látogatókat. A Zempléni Fesztivál a természeti környezettel és a gyönyörű történelmi helyszínekkel harmonizáló, finomra hangolt összművészeti rendezvény, ami immár 30 éve megadja látogatóinak a felfedezés örömét a felvonultatott különböző zenei műfajokban, irodalmi, színházi és táncszínházi előadások és kiállítások során csakúgy, mint a helyszínein elérhető gasztronómiai, borászati értékekben.
Az idei, közel 70 programból álló rendezvény magas színvonalú komolyzenei hangversenyekkel, színházi és irodalmi estekkel, táncszínházzal, jazz koncertekkel, kirándulásokkal, kiállításokkal, családi és gasztronómiai programokkal várja a helyi közönséget és az ország más vidékeiről érkező, minőségi kikapcsolódásra vágyó látogatókat egyaránt. Az augusztusi napokban olyan válogatott művészeti palettát kínálnak, amelyért érdemes több napot, akár a teljes időszakot Zemplénben tölteni.
Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett egy tucat más zempléni település szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont élvonalbeli magyar és külföldi szólisták, népszerű együttesek produkcióinak.
A látogatók a rendezvényekhez kapcsolódóan tucatnyi pincészet, köztük a Fesztivál hivatalos borszállítója, a Grand Tokaj kiváló borait is megkóstolhatják.
A programok többségét továbbra is a komolyzene műfajához tartozó koncertek alkotják, de hagyományosan erős a jazz kínálat, a társművészetek pedig a legmagasabb színvonalon képviseltetik magukat. A színházi- és irodalmi estek mellett táncszínházi produkciók színesítik
a választékot, s idén öt kiállítás nyílik a Fesztivál keretében.
A Zempléni Fesztivál programsorozata nem jöhetne létre hozzájárulások, támogatások nélkül. Elsőként kell említenünk fenntartóinkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságát, a Nemzeti Kulturális Alapot és új kiemelt támogatónkat, az MVM-et, akik a rendezvénysorozat fő anyagi forrását biztosítják.
„Társaságunk hosszú ideje támogatja az értékteremtő zenei és kulturális rendezvényeket. Büszkén állunk emellett az összművészeti és gasztronómiai fesztivál mellett, ami bemutatja és népszerűsíti a Tokaj-zempléni térséget, amelyhez az MVM Csoport számos ponton kötődik. A régió kulturális értékeinek megismerése mellett minőségi élményeket is szerezhetnek a Zempléni Fesztiválra látogatók” – mondta Jákó Eszter, az MVM Zrt. csoportszintű kommuniká­ciós igazgatója.
A komolyzenei koncertek közül kiemelkedik a Nyitóhangverseny a sárospataki Rákóczi-vár udvarán, melynek a Budafoki Dohnányi Zenekar mellett szólistája Lendvai József hegedűművész, karmestere pedig a Fesztivál művészeti vezetője Hollerung Gábor lesz, de az együttes másnap Szerencsen, a várudvaron Nyáresti klasszikusok címmel is ad koncertet. Először érkezik Tokaj-Hegyaljára a Concerto Budapest, Keller András irányításával és több év után újra fellép a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Antal Mátyás vezényletével. A nagykoncertek sorozatát a Záróhangversenyen hat trombitaművész és az egykori fesztiválalapító, a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Trumpetissimo – Trombitagálával zárja.
A Tokaj Fesztiválkatlanban három nagyprodukció kerül bemutatásra, elsőként az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes táncosai az immár 20 éves, ikonikus Naplegenda előadás egy erre az alkalomra készített, „Jubileumi” változatát elevenítik meg. Augusztus 19-én lesz a Monarchia Operett társulatának bemutatója: Huszka Jenő – Szilágyi László: Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című előadás – Waldeck grófnő szerepében Oszvald Marikával.
A XXX. Zempléni Fesztivál harmadik nagy rendezvénye a Tokaj Fesztiválkatlanban Leonard Bernstein West Side Story szvitje és Carl Orff remekműve, a Carmina Burana, kiváló szólisták, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság közreműködésével, Hollerung Gábor vezényletével.
A vokális műfaj kedvelőinek is különlegességeket nyújt az idei rendezvénysorozat. 16-án „Verdi Verissimo” című közös áriaestjükre várják az operarajongókat Boros Csilla és Kálmándy Mihály, és kísérőjük Dénes István zongoraművész-karmester. Két-két koncerten is énekel a Szt. Efrém Férfikar, a különleges hangzású németországi Sjaella, és újra Zemplénbe látogat a görögkatolikus közösség által nagyon várt orosz Svetilen Énekegyüttes.
A jubileumi Fesztiválon több neves zongoraművész – művészházaspár is fellép. Szólista lesz Farkas Gábor, Berecz Mihály, négykezes koncertet ad a Simon Izabella – Várjon Dénes házaspár, és egy magyarországi bemutatóval – Johann Sebastian Bach: Goldberg-variációinak különleges átiratával – készül Bizják Dóra és Zentai Károly.
A Fesztivál a Bartók-emlékév kapcsán két produkcióval tiszteleg zenei óriásunk előtt. 15-én Tokajban a Paulay Ede Színházban a 10 éves Feledi projekt társulata mutatja be a „Hat tánc” című kompozícióját, 18-án Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében Bartók & Jazz címmel Sárik Péter (A kékszakállú herceg vára) – közreműködik Miksch Adrienn, Cser Krisztián, a Budafoki Dohnányi Zenekar –, valamint a Káel Norbert Jazzical Trió (A fából faragott királyfi) előadásában Káel Norbert átiratai kínálnak izgalmas élményeket.
A kamaraprogramok sorában fellép többek között a BDZ  a 'la cARTe, a Corpus Harsona Kvartett, a kolozsvári Fonte di Gioia, Marialena Fernandes, Megyesi Schwartz Lúcia, a Mynk Quartet, a Trüffel Quartet, Szurgyi Gergely és Újhután a Kastélyszálló udvarán Győri Noémi, Vígh Andrea és Szűcs Máté fuvola-hárfa-brácsa triója.
Az irodalomkedvelők Sohonyai Attila  költővel és a verseit a sokak által ismert és kedvelt hangján tolmácsoló Kőszegi Ákossal találkozhatnak Sárospatakon és Tolcsván, és idén is eljön Széphalomra, A Magyar Nyelv Múzeumába és Tokajba, Lackfi János.Tokajban a Paulay Ede Színházban 17-én A padlás c. musical-előadást is láthatják – a Broadway Event és a XXX. Zempléni Fesztivál közös szervezésében.
A gyermekes családok számára is több alkalommal nyújtunk tartalmas kikapcsolódási lehetőséget: két-két alkalommal fellép a Manó Swing, a BonBon Matiné és a Csavar Színház, Gál Tamás főszereplésével. Augusztus 22-én az SRK Wáberer Sportcentrumban a hagyományos A megérthető zenecsaládi program karmesteri ismertetővel sorozat keretében Hollerung Gábor tart előadást a Filmzenékről.
A jazz és az improvizatív műfaj képviselői közül is több nagy együttes vendégszerepel a Fesztiválon: a Bohém Ragtime Jazz Band 14-én és 15-én, 20-án a Budapest Jazz Orchestra – Queen koncert Wolf Kati, Csordás Levente és Kocsis Tibor szólójával –, 17-én a Grand Tokaj Zrt. Szegi Pincészeténél a Swing à la Django, 21-én Sátoraljaújhelyen Ferenczi György és a Rackajam játszik.
Esti Jazz és Folk koncertek idén nemcsak a Sárospataki Borteraszon lesznek, hanem Tokajban is, a Kulturális és Konferencia Központnál, az ún. Jazzudvaron. Fellép többek között a Hász Eszter Quintet, az Antal Gábor Trió és Szőke Szandra, Szakál-Plósz Titanilla, a Lakatos Ágnes Special Zone, a Demeter Quartet, a Varga Dávid Quintet, Urbán Orsi és a népzenészek közül a Szikes Zenekar, a  Zagyva Banda és a Zűrös Banda.
A képzőművészet kedvelői az Art Wise kolozsvári művészcsoport tagjainak alkotásaival öt tárlat keretében ismerkedhetnek meg.
Idén is lesz több kirándulás, Bekecsre, Hercegkútra, Komlóskára, Taktaharkányba, Tarcalra, kisvasúttal Kőkapura és Pálházára, és folytatódnak a kisebb településekre vitt egész napos sorozatok: lesz Egy nap Mádon és Egy nap Tolcsván.
A Zempléni Fesztivál népszerűsége nem csak a koncertek magas színvonalának, minőségének köszönhető, hanem annak az egyedi, tokaj-hegyaljai, zempléni hangulatnak, amely a tartalmas szórakozáson túl a rendezvényt jellemzi. Az események és helyszínek változatossága garantálja, hogy az ide érkező vendégek, köztük a rendszeresen visszatérők és a helyi közönség is mindig megtalálja a számára érdekes programokat. A Fesztivál Zemplén kiváló adottságaira: a vendégszerető emberekre, a gyönyörű tájra és természeti környezetre, a történelmi emlékekre és a kiváló borokkal gazdagított gasztronómiai élményekre épít; így évről évre a zene ünnepévé avatja az augusztusi napokat, megvalósítva ezzel az igazi kulturális turizmus célkitűzését.
A fennálló veszélyhelyzet miatt a rendezvény lebonyolításakor a szervezők természetesen messzemenőkig figyelembe veszik a hatályos jogszabályokat, aktuális rendelkezéseket.
A támogatások között igen fontos helyet foglal el a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulása és a helyi művelődési intézmények munkatársainak hatékony segítsége. 
E segítők sorában megkülönböztetett köszönet illeti Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára dolgozóit.
A támogatók között kiemelkedik a helyi születésű tulajdonosa révén a térséghez erős kötődésű Fémalk Zrt., melynek több éve tartó és a jelen gazdasági nehézségek között is megmaradó nagyvonalú támogatását élvezheti a Fesztivál, sokadszorra is aranyfokozatú – és ezévben emelt összegű – támogatást nyújt a Colas, és már második éve együttműködő partnere a rendezvénysorozatnak a kiemelkedő színvonalú porcelán ékszereket készítő Zema Ékszerház.
Emellett köszönjük, hogy számtalan zempléni cég és szolgáltató, valamint a helyi és országos média szereplői is segítik a fesztivál megvalósítását. 
A programokról részletes információ a www.zemplenifesztival.hu honlapon, valamint a fesztivál facebook oldalán található. Jegyek a zf.jegy.hu és a broadwayticket.jegy.hu oldalon, a legtöbb programra július 31-ig 20% elővételi kedvezménnyel vásárolhatók.
Legyenek vendégeink a jubileumi Zempléni Fesztiválon, és fogyasszák élvezettel a fesztiválok 30 éves aszúját!

Jegyvásárlás és információ:

Tourinform Tokaj
3910 Tokaj, Serház u. 1.
Tel.: +36 47 352125
E-mail: info@tokaj-turizmus.hu

Felhasználók értékelése:
Jelenleg nem értékelt. Legyen Ön az első!