#borozzotthon

Szoboravató a Tokaji Borvidéki Emlékparkban

Azzal a céllal jött létre 2014-ben a Tokaj Alapítvány, hogy a tokaji borvidéket egy egészként értelmezve, annak történelmi múltját és értékeit gondozva építsük tovább kulturális és szakmai jövőjét a kortársi környezet bevonásával.

Szeretnénk a helyi embereknek és az idelátogatóknak a figyelmét felhívni arra, hogy a borvidék elmúlt 500 évének kik voltak a meghatározó gondolkodói, szellemi és gyakorlati építői. Terveink szerint az emlékparkba szobrokat és domborműveket fogunk felállítani minden évben egyet-egyet.
Az emlékparkban elsőként annak a Dr. Szabó Józsefnek a mellszobrát avattuk fel 2015. szeptember 18-án a tokaji Paulay Ede Színház udvarán kialakított parkban, aki 150 évvel ezelőtt megrajzolta Tokaj-Hegyalja első földtani térképét, mely térkép az 1867-ben négy nyelven megjelent Tokaj-Hegyaljai Album mellékleteként szolgált.

Az eseményen beszédet tartott Demeter Zoltán borász, a Tokaj Alapítvány életre hívója, Posta György Tokaj város polgármestere - a szobor felavatója, illetve Dr. Kecskeméti Tibor geológus, a Magyar Természettudományi Múzeum címzetes főigazgató-helyettese - Dr. Szabó József méltatója.
A szobrot Illyés Antal szobrászművész készítette el.
A szoboravatást és az azt követő fogadást megtisztelte jelenlétével Georg Riedel úr, a Riedel pohárgyár tulajdonosa, aki aznap hivatalosan bemutatta a borvidéken az új fejlesztésű Riedel Tokaji Furmint poharat. Történelmi pillanatként éljük meg, hogy a szoboravatás során már ezt az új poharat tarthattuk a kezünkben.
A fogadáson bemutatta borait az Áts Pince, a Tokaj Oremus, a Royal-Tokaji Borászat, a Sauska Pincészet, a Tokaj-Hétszőlő és a Tokaj Nobilis.

A gasztronómiát az encsi Anyukám Mondta Étterem képviselte.

Az Emlékpark támogatói: Tokaj Város Önkormányzata, Nemzeti Együttműködési Alap, Tokaj.hu, Dr. Holló Leleszi Ernő, Papp Tibor és Demeter Zoltán.

A képeket a Hegyalja Fotó készítette.

Felhasználók értékelése:
Jelenleg nem értékelt. Legyen Ön az első!