• Facebook
  • Foursquare
  • Instagram
  • Flickr
  • Pinterest
  • Google+
  • Twitter
  • Tripadvisor
  • tumblr
  • YouTube
  • blog.hu
top banner

Holokauszt emlékfal, Olaszliszka

Jancsó Miklós Jelenlét sorozatában 1965-ben, 1978-ban és 1986-ban forgatott Olaszliszkán, ahol rögzítette, miként pusztul el az egykori népes zsidó közösség építészeti öröksége, hogyan válik az enyészetté a híres csodarabbi, Friedmann Hersele (1808–1874) által felépíttetett, 500 fő befogadására is alkalmas zsinagóga. A film ugyanakkor az emlékezetre, az emberi jelenlétre is reflektál. Kifinomultan érzékelteti, hogy minden rémtett, pusztulás ellenére a hely kitörölhetetlenül része a zsidó örökségnek.

Valószínűleg ennek a kettősségnek a bemutatása az  olaszliszkai emlékhely tervezői számára is cél volt, hiszen olyan alkotás született, amely nem csupán az áldozatok, egy halálra ítélt közösség előtt fejet hajtó emlékmű, hanem olyan építészeti-művészeti projekt, amely a jancsó által is megfogalmazott jelenlétet emeli át a materiális világba. Ugyanakkor az olaszliszkai zsinagóga kövenként elhordott épületének maradványaiból kialakított hely a holokauszt emlékművek másik problémájára is választ ad: hogyan lehet egyszerre beszélni az áldozatokról, a gyászról, a hiányról és a vészkorszakot megelőző időszak közösségeinek világáról? Szécsi Zsolt és M. juhász Ágnes nem építették, nem zárták le újra falakkal és tetővel az évtizedek alatt megnyílt teret. A 21. századra már csak a keleti fal részletei és a tóratartó fülke nyomai maradtak meg abból a zsinagógából, amelyre maga Friedmann Hersele sem helyeztetett zárókövet, hogy az örökös befejezetlenség a jeruzsálemi szentély pusztulására emlékeztesse a híveket. A megmaradt faltöredékek nem voltak elegendők, hogy megidézzék az eredeti épület térélményét és ezzel együtt az egykori hegy- aljai haszidok világát, gazdagságát, a rabbi körül kialakult pezsgő zarándokseregletet, majd a 20. században bekövetkező hanyatlást és végül a vészkorszak okozta tragédiát.

Az építészek a nyugati fal visszaépítésével tették észlelhetővé az épület eredeti méreteit, ennek révén tetőszerkezet nélkül is átélhetővé vált a kint és a bent érzete. Az új fal az eredetitől eltérő anyagból és szerkezettel készült el. A látogató az emlékhelyen barangolva, saját maga fedezi fel a korábbi struktúrákat, a bimát megérintve pedig még inkább megélénkül a „hely szelleme”. Kopogó lépteket hall, visszhangzó tóraolvasás üti meg a fülét, hogy a mesterséges akusztika által a tér újabb vetületét érzékelhesse. A megmaradt keleti fal közepén látható tóratartó fülkében a tórafüggönyöket Hári Andrea és Szeidl Dóra betonplasztikája idézi, amelynek héber nyelvű üzenete az emlékezet fontosságát helyezi középpontba: „Írd meg ezt a dolgot emlékezetül egy könyvben” (Móz2,17:14). A szöveg akkor válik különösen erőteljessé, ha megfordulunk, hiszen az újonnan emelt falra került fel annak a 63 családnak a neve, akiket 1944. április 14-én deportáltak.

Felhasználók értékelése:
Jelenleg nem értékelt. Legyen Ön az első!