Fehér borok, színes kultúra

Tállya & BBQ

Mióta az első BBQ sütő megérkezett Tállyára, és a település a barbecue központja lett Tokaj-Hegyalján, sokszor rácsodálkoztunk már arra, mennyire rímel egymásra ez a két műfaj: a borkészítés és a húsok füstön sütése.

A lassúság dícsérete

A szőlőtől sokat tanulhatunk az idő tiszteletéről. Az első rügyektől a szüretig, majd a poharakig eltelő idő alatt minden a természet alaposságával történik. A föld, a kövek, a nap és a többi éltető elem mellett egy pohár borban mindig ott van a kezek munkája is, amelyek aprólékos gonddal kötözték, gondozták a szőlőt, amelyek védték a kártevők ellen, leszedték, feldolgozták, hordóba, palackba töltötték. Ez a munka mind-mind egy mesterember kreativitásával és igényességével lett elvégezve a tökéletes eredmény érdekében. Mióta az első BBQ sütő megérkezett Tállyára, és a település a barbecue központja lett Tokaj-Hegyalján, sokszor rácsodálkoztunk már arra, mennyire rímel egymásra ez a két műfaj: a borkészítés és a húsok füstön sütése. Mindkettőhöz szükséges annak az alapeszmének a betartása, ami arról szól, hogy mindennek meg kell adni a neki szánt időt. Ez a fajta lassúság a tudatosság és a minőség tisztelete, egy sajátos ritmus, amit mi nagyra tartunk Tállyán, és ami köré az egész tállyai életérzést igyekszünk felépíteni.


Low & slow

Az Egyesület Államok déli államaiból származó, évszázados hagyományú tradicionális barbecue nem grillezést jelent: a hús fatüzeléses szmókerekben, lassú füstön sül, alacsony hőmérsékleten, hosszú órákon át. Igazi low & slow életfilozófia, a húskészítési eljárások királya. A barbecue az egyik legdinamikusabban növekvő kulturális irányzat világszerte, az amerikai vidéki kultúra egyik utolsó fellegvára, amely az utóbbi években az európai régiókban is, így Magyarországon is óriási népszerűségre tett szert. Amit a barbecue képvisel: hagyománytisztelet, alaposság, idő, alázat. A hidegfüstölési hagyományok könnyedén honosíthatóak hazánkban, a nagydarab, klasszikus húsrészek miatt a barbecue nagyon közel áll a magyar lelkülethez.


Verseny-barbecue

Az otthoni, civil/ hobbi-barbecue, valamint a hivatásos, vendéglátós barbecue-zás mellett létezik a barbecue-nak egy harmadik, dinamikusan növekvő ágazata: a verseny-barbecue műfaja. A barbecue-versenyeken a civilek és a vendéglátósok is képviseltethetik magukat. Ezeken a versenyeken precíz szabályrendszerek mentén történik a húsok elkészítése és megmérettetése. Minden nemzetközi verseny felér egy szakmai konferenciával, a versenybarbecue jelenleg a barbecue-zásnak a legtartalmasabb nemzetközi eszmecseréje. Egy versenyen akár bíróként, versenyzőként, vagy csak látogatóként megismerhetünk más látásmódokat, újszerű mentalitást, szmókerek garmadáját láthatjuk üzem közben, rubokat, szószokat, húsokat, sütőembereket. Szakmai párbeszédet folytathatunk más országokból érkezett megszállottakkal. Nem ismerünk jelenleg stabilabb összetartó erőt, mint a versenyzés, főleg olyan hiteles keretek között, mint amilyen a KCBS versenyrendszere. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy barbecue-s értékét a versenyeredményei mutatják meg. Van, akinek tetszik a versenyműfaj, van, akinek nem. Lehet valaki tehetséges és sikeres sütőember úgy, hogy a versenyzésre nem érez rá, vagy a versenytechnikák hidegen hagyják. A versenyzés a teljes barbecue világának egy speciális szegmense. Egy valami viszont biztos: egy KCBS-versenyen indulni, és esetleg egy trófeát elhódítani hatalmas élményt jelent.


KCBS – Kansas City Barbeque Society

A Kansas City Barbeque Society (KCBS) a világ első számú barbecue-szervezete, amely több mint 20.000 tagot számlál a világ minden részén.  A KCBS a barbecue népszerűsítése kapcsán több mint 500 barbecue-verseny védnöke világszerte. Ez a szám folyamatosan növekszik, mint ahogy a barbecue vonzereje Európában is. A KCBS fő küldetése a barbecue népszerűsítése, védelme és fejlesztése, minél több ember bevonásán és oktatásán keresztül. A KCBS 2017-ben megérkezett Magyarországra, 2018-ban pedig még több programmal jelentkezünk, így végre a hazai barbecue-hívek is megismerhetik és részesei lehetnek a KCBS féle tudásbázisnak és versenyrendszernek.


Tállya – a magyarországi barbecue-zás egyik központja

Tokaj-Hegyalja 1737 óta a világ első zárt borvidéke, 2002 óta pedig az UNESCO Világörökség része mint történelmi borvidék és kultúrtáj. A vidék egyedülálló borfajtája, az aszú világszerte az egyik legismertebb hungaricum. Tállya, Tokaj-Hegyalja nagymúltú települése a mérések szerint Európa mértani középpontjában fekszik, a települést a több évszázados borászati hagyomány, a gazdag épített és szellemi örökség, a különleges természeti adottságok, a borvidék legkiterjedtebb borospince labirintusa, a helyi hagyományok, a kiváló szálláshelyek és a minőségi kulináris élvezetek teszik kiemelt jelentőségűvé. A Tállyáért Egyesület 2014 óta meghatározó közösségi szereplője a helyi és térségi társadalomnak. A civil szerveződés a község gazdasági, szellemi és kulturális fejlődésének elősegítését tűzte ki célul, az elmúlt években rengeteg színvonalas rendezvénnyel és kezdeményezéssel járulva hozzá a borvidék programkínálatához. Velük szoros együttműködésben dolgozik a településért az Oroszlános Borhotel, amely nemcsak minőségi szálláshely és kiemelkedő gasztronómiai helyszín, de a környék egyik legfontosabb közösségi központja is.

2018. október 12-14. között immár második alkalommal kerül megrendezésre a Tállya BBQ Verseny & Fesztivál, a KCBS hivatalos versenyfordulója. A hazai barbecue-zás legnagyobb ünnepét változatos kísérőprogramok teszik még színesebbé: koncertek, food truck show, gyerekprogramok, bor- és gasztroélmények. 2017-ben rendeztük meg először a Tállya BBQ versenyt a KCBS égisze alatt. A versenyen 40 csapat vett részt 11 országból, fantasztikus atmoszférában.  Az I. Tállya BBQ osztatlan sikert aratott az európai barbecue-s berkekben, így büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország és Tállya az európai BBQ fontos, meghatározó részévé vált. Az októberi nagy rendezvényt júniusban kisebb előkészítő rendezvények előzik meg.


BBQ rendezvények Tállyán 2018-ban

Tállya BBQ Mini / Burger & BBQ - 2018. június 15-17.

A nagy Tállya BBQ Fesztivál kistestvére és hangolódó eseménye olyan, mint egy igazi, amerikai kerti mulatság. Az Oroszlános Borhotel és a Maillot kastély udvarában minden adott lesz az amerikai hangulathoz: klasszikus BBQ csodák, szendvicsek, lampionok, burgerek, boroshordóban érlelt tállyai sörök és minőségi borok. A hétvége BBQ fogásait az I. Tállya BBQ Verseny győztes csapata, a KGB, azaz Katka Gergő BBQ csapata készíti el, így a vendégek olyan húsokat kóstolhatnak meg, amelyek neves nemzetközi vetélytársak között bizonyultak a mezőny legjobbjainak. A KGB péntek este egy hamisítatlan texas-i BBQ vacsorát prezentál, szombat este pedig a verseny-barbecue fogásaiból ad ízelítőt és közben a Tállya BBQ Menüt is megálmodja. Szombaton Jancsa Jani, a Burger Blog népszerű bloggere és Fördős Zé csapatának tagja tart burger készítő workshopot, aminek keretében a résztvevőkkel közösen megalkotják az Oroszlános Burgert is. Ezen a hétvégén kerül bemutatásra a boroshordóban érlelt Tállya kézműves sör is. Az Oroszlános udvarán tállyai borászok és pálinka készítők tartanak kóstolót, kísérőprogramként pedig dűlőtúrákon, borkóstolókon lehet részt venni. A péntek este Lotfi Begi DJ szettjeivel, a szombat este pedig a Petőfi Rádió slágerlistáiról jól ismert Mango Blitz elektronikus popzenét játszó formációjának koncertjével zárul.


Verseny-BBQ képzések Tállyán: sütésoktatás és versenybíró képzés

A versenycsapatok általában három dolgot vesznek komolyan: a barbecue-t, a versenyzést és a barátságot. A sütésoktatáson oldott, baráti légkörben ismerhetők meg a verseny-barbecue sztenderdjei és abba is bepillantást nyerhetünk, hogyan is zajlik egy ilyen verseny. A kétnapos oktatások során a verseny-barbecue legfontosabb módszereit és fortélyait lehet elsajátítani.

Június 22. péntek / Bevezetés a verseny-barbecue világába

Az előadást azoknak ajánljuk, akik újonnan lépnek be a verseny-barbecue világába. Akár versenycsapatként, akár jövőbeli bíróként, a részvétellel fontos alaptudást lehet megszerezni. A kurzus első részében Magyarország egyik legeredményesebb, legtapasztaltabb verseny-csapata, a Team Nyárspolgár BBQ tart előadást elméleti előadást, vetítéssel egybekötve a nemzetközi barbecue-versenyeken szerzett tapasztalatairól. Felkészülés, technikák, időzítések, bevezetés a verseny-BBQ alapjaiba, vetítések és kérdezz-felelek keretében. Vendégelőadóként Turanitz Gergely, a kétszeres Grand Champion KGB csapatkapitánya és Bogdán Róbert, a legtapasztaltabb magyar versenybíró fog beszámolni tapasztalatairól. A kurzus második részében a négy alapkategóriát, a csirkét, az oldalast, a lapockát és a szegyet készítik elő a részvevők az éjszakai sütésre.

Június 23. szombat / Bros Hog Boot Camp Masterclass

A KCBS-versenyek kifinomult technikai megmérettetések, ahol óriási szerepe van a látványnak és a koncentrált ízeknek. A keresett ízprofil a dél-keleti USA-államokban megszokotthoz közelít, a magyar ízléshez képest édesebb és gyakran kissé csípősebb jellegű. Ezen ízprofil megértéséhez, elsajátításához is nagy segítség egy ilyen képzés. Az oktatást az Olaszországból érkező Bros Hog versenycsapat tartja, akik a 2018-as Európai Ranglista 1. helyezettjei. Az oktatás demonstrációs jellegű lesz, azaz mindent a Bros Hog csapata készít elő és süt meg, részletes magyarázatokkal, az összes fontos részletet kérdezz-felelek stílusban megbeszélve a résztvevőkkel. A Bros Hog versenystratégiája egy sajátos, teljesen egyedi módszertan (Bros Hog Hot & Fast), amelyben a klasszikus barbecue-hőtartománynál magasabb hőmérsékleten sütik a húsokat. Így a kurzus 12 órája alatt teljes körű megoldásokat kapnak a hallgatók. A képzés vezető instruktorai Carlo Alvaro, Alessandro Iorio és Andrea Lo Monaco, a Bors Hog csapat tagjai.

Június 23. szombat / KCBS Versenybíró és Vezetőbíró képzés

Minden KCBS barbecue-versenyen egy KCBS bírókból (Certified Barbeque Judge, CBJ) álló zsűri dönti el, hogy melyik csirke, lapocka, oldalas és marhaszegy a legjobb. Egy hitelesített KCBS Bíró szerepe túlmutat azon, hogy végigkóstolja a versenycsapatok mesterműveit és értékeli azokat – a KCBS Bírók a barbecue-kultúra nagykövetei is. Aki hivatásos KCBS-Versenybíró szeretne lenni, annak részt kell vennie egy oktatáson. Itt elsajátíthatja, hogyan kell értékelni és pontozni a KCBS Versenyek négy kötelező versenyszámát. Az oktatást követően a résztvevők a világ bármely KCBS Versenyére jelentkezhetnek bírónak. A bíróképzés díja az egyéves KCBS tagsági díjat is tartalmazza, így KCBS Bíróként egyúttal bárki tagja lehet a barbecue-rajongók világméretű közösségének. Az oktatást két Olaszországból érkező hivatalos KCBS védnök, Haymo Gutweniger és Luca Famigli tartja.


Tállya BBQ Verseny & Fesztivál

Október 12-14. között immár második alkalommal kerül megrendezésre a Kansas City Barbeque Society (KCBS) hivatalos versenyfordulója Tállyán. A hazai barbecue-zás legnagyobb ünnepét változatos kísérőprogramok teszik még színesebbé: koncertek, food truck show, gyerekprogramok, valamint bor- és gasztroélmények. 2017-ben rendeztük meg először a Tállya BBQ versenyt a KCBS égisze alatt. A versenyen 40 csapat vett részt 11 országból, fantasztikus atmoszférában. Az I. Tállya BBQ osztatlan sikert aratott az európai barbecue-s berkekben, így büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország és Tállya az európai BBQ fontos, meghatározó részévé vált.


Bővebb információ:

Tourinform Tokaj
3910 Tokaj, Serház u. 1.
Tel.: +36 47 352125
E-mail: info@tokaj-turizmus.hu