Fehér borok, színes kultúra

Borsay-kastély | Mád

Az épület a századfordulón, az 1900-as években épült. 1930-tól a Borsay család – akik híres borkereskedők vol­tak – használta.

Itt palackozták az általuk termelt szőlőből készült boraikat Neumann János vezetésével, aki való­színűleg az intézőjük lehetett. A boros címkéjükön szere­pel az épület. A háború után az államosítást követően az épületben az Ásványbánya Vállalat központja és irodái kaptak helyet, majd 1963-tól a Községi Tanács kapta meg kezelésbe. Először általános iskolai napközi otthonként konyhával, étkezővel használta, majd később 4 tantermet és 2 szolgálati lakást alakított ki benne. Az önkormányzat 2005-ben megépítette az új konyháját, étkezőjét és így a napközi otthonos funkció ettől kezdve megszűnt

2015-ben kezdődött meg az épületben „Mádi Oktatási és Interaktív Tudásközpont” kialakítása. Az oktató és inter­aktív élményközpont célja, hogy otthont adjon rövid to­vábbképző kurzusoknak, a borkultúra és a borászat terü­letén megvalósuló szak- és továbbképzésnek, valamint szakirányú képzéseknek. Az élményközpont a felnövek­vő nemzedék borkultúrával kapcsolatos ismereteinek gazdagítását teszi lehetővé (osztálykirándulások célál­lomása, kézművel borkészítési tanfolyam az érdeklődők számára stb.). Közösségi terei révén a központ regionális és nemzetközi borászati vásároknak és szakmai rendez­vényeknek is ideális helyszínévé válhat. Az Oktatási és Interaktív Élményközpont kiemelt profilja továbbá a to­kaji térség borainak (kiemelten a Furmintnak) élettani és orvos biológiai hatásainak vizsgálata a Debreceni Egye­tem Népegészségügyi Karának tudásbázisára és kutatói infrastruktúrájára építve, azzal együttműködésben.