Fehér borok, színes kultúra

Tokaji Múzeum

A világhírű boráról méltán híres Tokaj történeti városmagjában, a főtértől néhány lépésnyire helyezkedik el a Tokaji Múzeum patinás épülete, mely négy szinten kialakított Tokaj-Hegyalját bemutató kiállításaival már több, mint 50 éve várja a kedves látogatókat.

A Tokaji Múzeum 1962-től tájmúzeumként működik. A tokaj-hegyaljai konferenciák hagyományos szervezője és egyben legfőbb tudományos bázisa. Jelenlegi állandó kiállítását 1985-ben nyitotta meg egy felújított, műemlékileg helyreállított épületben, mely egykoron görög kereskedőház volt. A múzeum gyűjtőköre a tokaji vonatkozású történelmi, néprajzi és képzőművészeti emlékekre terjed ki.

A gyűjtemény első egységét képező egyháztörténeti emlékek - melyek Béres Béla tokaji esperes-plébános révén kerültek a múzeumba - két nagy részre tagolódnak. Változatos tárgyegyüttes reprezentálja az észak-magyarországi provinciális barokk egyházművészetet (festmények, korpuszgyűjtemény, iparművészeti anyag). A mintegy másfél száz darabot számláló értékes ikongyűjtemény és a hozzá kapcsolódó iparművészeti jellegű liturgikus tárgyegyüttesek pedig a hazai metabizánci emlékanyagról adnak átfogó képet. Mindezt német ősnyomtatványok és a nagyszombati nyomda híres termékei gazdagítják tovább.

A néprajzi gyűjteményt a tokaj-hegyaljai szőlő és borkultúra tárgyi emlékei képezik. Jelentős számban találhatóak meg benne a szőlőművelés hagyományos eszközei. Külön egységet képeznek a kádár mesterség műveléséhez szükséges szerszámok. A gyűjtemény tartalmaz még a bor tárolásával és szállításával kapcsolatos emlékeket is.


NYITVATARTÁS 2017

MÁRCIUS 1.- MÁJUS 31.

HÉTFŐ: ZÁRVA
KEDD – VASÁRNAP: 0900 – 1700

pénztárzárás: 1630

JÚNIUS 1. - SZEPTEMBER 30.

HÉTFŐ: ZÁRVA
KEDD – VASÁRNAP: 1000 – 1800

pénztárzárás: 1730

OKTÓBER 1. - DECEMBER 31.

HÉTFŐ: ZÁRVA
KEDD – VASÁRNAP: 0900 – 1700

pénztárzárás: 1630

2017. október 17. (kedd): mindkét múzeum technikai okok miatt zárva tart.

2017. október 23. (hétfő): a nemzeti ünnepen mindkét múzeum 9:00-17:00 között ingyenesen várja a kedves látogatókat.

2017. október 31. (kedd): mindkét múzeum zárva tart.

2017. november 1. (szerda): Mindenszentek, munkaszüneti nap, mindkét múzeum zárva tart.

2017. december 23. - 2018. január 1. között mindkét múzeumi épület zárva tart.


NYITVATARTÁS 2018

2018.01.02. - 2018.04.30.
Hétfő : ZÁRVA
Kedd - Péntek: 900-1700
Szombat - Vasárnap: 1000-1500

2018.05.01. - 2018.09.30.
Hétfő: ZÁRVA
Kedd - Péntek: 900-1700
Szombat - Vasárnap: 1000-1800

2018.10.01. - 2018.12.31.
Hetfő: ZÁRVA
Kedd - Péntek: 900-1700
Szombat - Vasárnap: 1000- 1500


JEGYÁRAK

a Tokaji Múzeum (Bethlen G. u. 7.) kiállításainak megtekintésére

Felnőtt: 800,- FT/fő
Diák – Nyugdíjas: 400,- FT/fő
Családi belépő: 2.000,- FT (2 szülő és 2 vagy több 16 éven aluli gyermek)
Csoportos felnőtt belépő: 700 Ft/fő (15 fő felett)
Csoportos diák /nyugdíjas belépő: 300 Ft/fő (15 fő felett)

KOMBINÁLT JEGY

a Világörökségi Bormúzeum (Serház u. 55.) és a Tokaji Múzeum (Bethlen G. u. 7.) kiállításainak megtekintésére jogosít

Felnőtt: 1.500,- FT/fő
Diák – Nyugdíjas: 600,- FT/fő
Családi belépő: 3.500,- FT  (2 szülő és 2 vagy több 16 éven aluli gyermek)

A BELÉPÉS DÍJTALAN

6 éves kor alatt
70 éves kor felett
fogyatékkal élő látogatóknak + 1 fő kísérőnek
pedagógus igazolványt felmutatóknak
múzeumi, könyvtári, levéltári dolgozóknak
nemzeti ünnepeinken minden látogatónak (március 15., augusztus 20., október 23.)
akik nemzetközi megállapodások hatálya alá esnek (fotós igazolvány, ICOM tagság)
minden hónap első vasárnapján az alábbi személyeknek:
- 26. életévét még nem töltötte be,
- 18 év alatti személyt kísér, és annak közeli hozzátartozója (legfeljebb 2 fő).

Bejelentkezés:

Cím:Tokaj, Bethlen Gábor u. 7.

Tel.: 0647/352-636

web: www.tokajimuzeum.hu

e-mail: info@tokajimuzeum.hu