Fehér borok, színes kultúra

A világ minden Tállya

Tokaj-Hegyalja egy ismeretlen ismerős: tudjuk, hogy a világörökség része, tudjuk, hogy édes aszúbora igazi kuriózum, de csak az utóbbi években kezdtünk hallani világszínvonalú száraz borairól, gasztronómiájáról, természeti és kulturális kincseiről. A Zemplén déli lejtőin és tágas medencéiben megbúvó két tucat település életét a szőlő és a bor szeretete, és nagy találkozások határozzák meg: hit és tudomány, technológia és természet, a sok száz éves borkészítő hagyomány gazdagsága és egy fiatal hegyaljai borásznemzedék lendülete fonódik itt egybe. A borvidék legértékesebb dűlőinek jelentős része Tállya mezsgyéin fekszik - épített és természeti szépségek hasonló intimitással sehol nem simulnak össze, mint ebben az egykori, öntudatos mezővárosban, mely a 17. században élte virágkorát és még II. Rákóczi Ferenc révén vált kulturális-kereskedelmi központtá.

Az Oroszlános-ház négyszáz éve áll Tállya központjában. Oroszlánfejes, szárnyas tölgyfakapuja egy történetekkel és hangulatokkal hívogató, szeretnivaló részletekben gazdag világot rejt. Az épületet az 1600-as években emeltették az egyik legősibb magyar családnak számító Szirmayak, akik közel nyolc évszázadon át formálták, nevelték szűkebb és tágabb környezetüket. Maga a kúria egészen a II. világháborúig polgárias, felvilágosult, pezsgő társadalmi élet helyszíne volt. És az ma is.

Az Oroszlános legújabb kori történetei egy elkötelezett csapatról, egy modern, családias hotelről és egy különleges gasztro- és borélményekért felelős étteremről szólnak. Márton-Kováts Krisztina, az Oroszlános vezetője napról napra tesz azért, hogy nem csak a felügyelete alatt működő hely, de egész Tállya visszanyerje régi fényét és jelentőségét. Megismerve a vidék gazdag történelmi és borkészítői hagyományát, a régi korok színes és pezsgő szellemi életét, amikor Hegyalja települései még uradalmi birtokok voltak, és nemes urak szivaroztak diófái alatt, amikor még színháztermet rejtett egyik-másik kúria, és a pincelabirintusok hordóiban pihenő bort császárok, pápák és költők itták, elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy visszahozza ezt a szellemi-kulturális gazdagságot ide, és régi pozíciójához méltó helyre emelje az ország egyetlen világörökségi borvidékét.

Az Oroszlánosban zajlik az élet: borvacsorák, összejövetelek, színes programok és rendezvények váltják egymást, saját 400 éves pincéjük bortrezorja borkóstolókhoz őriz különlegességeket, nyáron piknik hangulatban nyüzsög a műemléki terasz, télen lobog a kandalló a boltozatos pinceteremben, ami nem csak egy pohár bor melletti meditálás, de jókedvű zenés és táncos események helyszíne is. Havonta egyszer koncerttel vagy egyéb művészeti eseménnyel egybekötött borkóstolót is tartanak Tállyai Borbár elnevezéssel, melynek során hegyaljai borászok kapnak bemutatkozási lehetőséget. Az Oroszlános is részt vesz a szüreti időszak eseményeinek szervezésében, az egyedülálló Vencel napi szőlős búcsú és fesztivál az összefogás jelképeként megrendezett Mád-Tállya települések közötti futóversennyel Tállya egyik leglátogatottabb eseménye. És ahogy Hegyalja is a találkozások helye, az Oroszlános is az: a modern, minőségi vendéglátás találkozik az otthonossággal és a borvidék egyszerű meghittségével, és ahogy a tokaji bor híre eljut a világ minden szegletébe, Tállyán azt remélik, ez visszafelé is igaz, és – kedvenc szójátékukkal szólva – hozzájuk is eljutnak a világ minden Tállyáról.

Legújabb programsorozatuk fantázianeve is ez: A világ minden Tállya. És a név beszédes: vannak hasonló mesebeli falvacskák a gasztronómia és a bor térképén világszerte, melyekből egy falatnyit-kortynyit az Oroszlános csapata most szeretne elhozni Tállyára. A programsorozat a nemzetközi konyha és bor világába vezet minket, külföldi vendég előadókkal, szakácsokkal és háziasszonyokkal, közös főzésekkel, borvacsorákkal és főzőkurzusokkal. Tanúi lehetünk, hogyan találkozik és mit szól egymáshoz a tokaji bor és az olasz vagy francia konyha egy-egy remeke, milyen élménye vagy véleménye van más nemzeteknek a tokajiról.

Az első alkalom a márciusi hosszú hétvégén Olaszországba kalauzolja a résztvevőket: a dél-olaszországi házaspár, Anita és Raffaele Irace vezetésével ismerkedhetünk meg Campania, azon belül a varázslatos, szintén világörökségi helyszínként ismert Amalfi-part mesés ízeivel, a citrom- és olívaligetek alapanyagaival, az igazi parmezán sajttal, a Vezúv lejtőiről származó olasz borokkal és természetesen az eredeti limoncelloval a Salernoi-öbölből.

Anita és Raf a Tirrén tenger partján, egy sziklák közé épült több száz éves halászházban élnek. Raffaele a híres öböl legjobb éttermében, a sztárok és művészek kedvenc helyének számító Bucca Di Bacco-ban vezet főzőkurzusokat, Anita pedig igazi mammaként és vérbeli olasz háziasszonyként vezet egyszerre rusztikus és modern olasz háztartást. Nemcsak mesélnek róla, de hoznak is nekünk saját olívaolajukból, citromfájuk terméséből, egy borvacsorán pedig bemutatják, milyen egy igazi campaniai étkezés. Anita a vacsorák előtt főzőkurzus keretében mutatja be és tanítja meg az autentikus olasz tésztakészítés technikáját.

A sorozat további részeiben újabb és újabb nemzetek köré épülnek majd a tematikus estek az Oroszlánosban, a tervek szerint francia, spanyol, amerikai, vagy akár thai gasztroélménnyel is gazdagodhat majd 2016-ban az, aki Hegyaljára látogat, mindezt persze a legszebb tállyai borokkal kísérve. A tematikus esteken nem csak az adott nemzet konyháját, de zenei világát és hangulatait is megidézik majd. A sorozat a tervek szerint kéthavonta vagy szezonálisan jelentkezik majd, érdemes figyelni az Oroszlános oldalait az információkért.

● OLASZ HÁZITÉSZTA KÉSZÍTŐ KURZUS

Március 12. 16:00
Március 13. 16:00

Frissen, magunk gyúrta tésztával meglepni a családot vagy a vendégeket biztos siker. Anita megmutatja, ő hogyan csinálja: megosztja saját titkos receptjét, bemutatja, hogy gyúrjuk tökéletesre a tésztát, és azt is, hogy hányféle módon formázhatjuk. Megmutatja, milyen az igazi al dente, és a tökéletes paradicsomszósz receptjét is megosztja velünk.

● OLASZ BORVACSORA ANITA & RAFFAELE IRACE vezetésével

Március 12. 19:00
Március 13. 19:00

4 fogásos vacsora főzőbemutatóval, campania-i bor-, olívaolaj-, parmezán- és limoncello kóstolóval // Tésztakészítő bemutató // Tradicionális ételek, történetek az olasz halászfaluból // Az isteni citrom: egy igazi olasz dolce Anita és Raf saját citromfájáról szedett citrommal, hozzá eredeti Amalfi parti limoncello kóstoló


Elérhetőségek: